2010. november 10., szerda

Felkerült a kipufogó is...













A mai nap volt egy kis időm, így a karbikat összeraktam, rátettem a tütéket, kiszedtem a tüte pereméből egy kicsit, hogy a keverőcsöveket ki lehessen venni a tüte leszerelése nélkül. Sajnos az alapjáratit így sem lehet kiszedni, de remélhetőleg azt ritkábban kell majd variálni.

Jelenleg 50-es alapjárati, 200-as féklevegő, 140-es főfúvóka van egy F70-es keverőcsőben. Az aux venturi 3.5-ös, a venturi 32-es. Ez az alapállás, innen indulunk majd.

Utána feltettem a szívócsöveket a motorra ( a motor már állványon van tegnap óta) és felszereltem karburátorokat és a rudazatot.

A CSP-s szívócsövek nagyon szépen szimmetrikusra hozzák a karbikat, így a rudazat két oldala teljesen párhuzamosan fut egymással, így remélhetőleg semmi szöghiba nem lesz.

Feltettem a kipufogócsövet is, nagyon szépen passzolt, könnyen feltettem a motorra, próbaképpen feltettem a hátsó lemezt is, az is jól elfér. A két végcső távolsága is megegyezik a kasztni kivágás távolságával, úgyhogy lehet, hogy passzolni fog. ;-) Gyönyörűen néz ki a motor ezzel a kipufogóval.
Pár apróság kell és indítok, már a gyertyakábelek, ékszíj és az olajszűrő is rajta van.

A héten a motor menni fog, de jövő hét első felében biztosan.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése