2012. január 3., kedd

Készül a 1302-es

Mindig akkor esnek ki a csontvázak a szekrényből, amikor a lakatoláshoz szétszedjük az autót. A legkörültekintőbb átnézés után is jönnek még meglepetések ilyenkor, amelyek megrázóak lehetnek, akár anyagilag, akár munkaügyileg.
A 02-es szétszedése során egyetlen ilyen dolog volt, hogy az autó hátulja sérült volt, de csak annyira, hogy a bal hátsó doblemezben van egy horpadás és kb 1 cm-t elment az egész farokrész. Én talán észre sem vettem volna, illetve én már hozzá vagyok szokva, hogy ezeknek a bogaraknak ritkán áll szépen a hátsó lökhárítójuk, 10-ből 9-nek valahogy ferde, vagy a sárvédőhöz viszonyítva a távolság nem azonos a végeknél. Ez is ferde volt, hát most kiderült miért.
Eddig a rossz hír, a jó pedig az, hogy nagyon alaposan megtisztítva, lekapargatva az új korában ráfújt Dinitrol alvázvédőt majdnem mindenhol nagyon szép, gyári fényezésű lemezt kaptunk, néhol jelentéktelen felületi rozsdával, amit könnyűszerrel eltávolítottunk.
Tanulság: az alváz és üregvédelem nem hülyeség, ha hosszú távra gondolkodunk egy autóval. A küszöbök például a bal hátsó kis sarok részt teljesen hibátlanok, bal hátul van egy 50 forintosnyi lyuk. A fellépők teljesen elrohadtak, azonban a küszöb (gyári!!!) ép és egészséges.
A szokásos, rohadásra hajlamos helyeken azért nekiindítottuk a csiszolókorongot, hogy mi van, milyen állapotú a lemez....és mindenhol nagyon szép volt. Megkopogtattuk, megcsiszoltuk, pár helyen kell javítani, de ezt is inkább a maximalizmus oltárán tett áldozat, mint szükséges dolog.
A kis hibákat megcsinálja a lakatos, utána kap egy üregvédelmet, majd egy alapozó bevonatot a sárvédőkbe...majd oda is színt, ahogy gyárilag volt.




Ez egy nagyon szép, gyárias autó lesz, meg is fogom rendelni a gyári üléshuzatokat, hogy teljesen gyári legyen a belseje is. Van még azért munka vele.